Rólunk
Szabadság, természet, szórakozás egy helyen! Szálláslehetőség a Sümeg város határában lévő ősemberbánya szomszédságában.
Sümeg város határában, gyönyörű panorámával rendelkező szálláshelyet kínálunk. A múlt és jelen összekapcsolásával megismerhetik természeti értékeinket, felfedezhetik a környéket és zavartalanul pihenhetnek. Az Országos Kéktúra útvonalán fekvő táborhely a bakancsos turisták programjába is beilleszthető. Erdei iskolák helyszínéül szolgálhat és kiindulópontja lehet a környék nevezetességeinek megtekintésére. A táj változatos, szemet gyönyörködtető szépsége testi és lelki feltöltődés központi helye lehet. A gondnokkal rendelkező, parkosított terület ember és természet zavartalan kapcsolatát biztosítja. Sümeg a Balatontól mindössze 20 km távolságra, a Bakony hegység DNy-i sarkában helyezkedik el. A Lesence-völgyön keresztül két út is vezet a Balaton felől. Tapolca irányából a Nyirádi-völgyön át. Keszthely felől pedig a Rezi és Tátika vár romjai alatt közelíthetjük meg.
Neolit Kori Tűzkőbánya
Őskori kovakőbánya
Mogyorósdomb, a Balaton felé, a 84-es főút mentén, jobbra, a város szélén található az 1960-as évek elején feltárt, ősember által használt kovabánya, melyre Kocsis Lajos lelt rá. Feltárása során kiderült, hogy a kovakőbánya 4-5 ezer éve működött és őseink itt bányászták a fegyverhez, tűzgyújtáshoz és egyéb munkákhoz szükséges kovakövet. Ma iskolai kirándulócsoportok országjáró találkahelye. A tűzkőfejtő gödrök és a tájékoztató tabló érdekes szabadtéri múzeummá teszik a területet.